Lajos, a Király

Solar Lajos, a Napkirály

A Hotel Solarban immáron néhány hónapja exkluzív kiszolgálásban részesül egy állandó vendég, aki ráadásul egyetlen fillért sem fizet. A titokzatos illető a hotel kávézójában elnyúlva a többi vendégnek hízeleg.

Solar Lajos, a Napkirály – így is nevezik őt. Igaz, névrokonával ellentétben ő nem a 14., hanem az első a sorában. V.I.P. vendége a Solar Hotelnek, az igazgató maga fogadta a bejelentkezésnél. Olyannyira a szálloda kiemelt személyisége lett, hogy külön bejáratot biztosítottak számára a személyzeti folyosóra,  Itt találhatóak ugyanis a legfontosabb budoár kellékei, és itt szolgálják fel számára naponta két alkalommal a löncsöt.

Lajos, előéletét tekintve, mondhatni, hajléktalan volt. A Kossuth utcán élt, és egy bokor alatt aludt. Napi elfoglaltsága a madarak kergetésében merült ki.

Itt talán érdemes megemlítenünk, hogy Solar Lajos, “Napkirály” egy macska. A fekete-fehér színekben pompázó kandúrra már nem tudni, ki akasztotta rá a Lajos keresztnevet, de a név megragadt.

Solar Lajos –akit egyébként a vendégek is nagyon szeretnek – most már olybá tűnik, állandó lakója marad a hotelnek.  A retro hangulatú kávézó személyzete lett, engedi megsimogatni magát, és ő felel a pozitív kisugárzásért mély basszusú dorombolásával. A szolgálataiért puha, aszpikos eledelt vár el  (Lajosnak az utóbbi időben igen kényes lett az ízlése). Nagyon jól érzi magát, szeret a szálló vendégei között lebzselni. A sármos kandúr sok időt tölt a recepciósokkal is, gyakran a pulton ülve fogadja az érkezőket. . Külön izgalom számára, amikor egy vendéggel kutya is érkezik. Igazi házigazdaként fogadja őket is, nem vet rájuk „ferde„ pillantást, bár a szeme sarkából minden mozdulatukat figyeli.

Mivel a szálloda állatbarát szálláshely (szívesen fogad négylábu kedvenceket is),  az elmúlt időszakban kiderült, kandúrunknak helye van a Solar csapatban .

A szálloda munkatársaival együtt mindent megtesz annak érdekében, hogy az itt üdülő vendégek egy „nagy családban„ érezzék magukat. A dolgozók és Lajos szeretettel várnak mindenkit, aki igazi pihenésre ,gyógyulásra, élménydús kirándulásra, vagy egyszerűen csak kikapcsolódásra vágyik.

Kedves Olvasó!

Mit is mondhatnék magamról?!
Egy igazi úr vagyok a háznál. Egész nap imádok a recepciós pulton, íróasztalnál, bármelyik fotelben, a vendégek ölében, na és persze az igazgatói székben lustálkodni.

A pocakom a mindenem (ez meg is látszik).

A vadászat az egyik fő erősségem. Sikerült már a recepciós lányokat meglepnem egy-egy madárral, bár annyira ők nem örültek neki, nem is értem, hogy miért.

De én azért büszke vagyok magamra.
Szívesen pózolok, amikor a vendégek fényképeznek, és előszeretettel mutatom meg, hogyan is működik a recepciós terminál és laptop.
A kávézóban folyamatosan meózom a kávétejszínek szavatosságát, illetve a szállodai korlátok portalanítását is én intézem, hogy segítsem szobaasszony munkatársaimat.

Legújabban Facebook oldalam is van, amelyen örömmel és szorgalmasan tájékoztatom az érdeklődőket a szállodai eseményekről és izgalmas életemről.

Figyeljétek híradásaimat !!!

Kedveljétek az oldalamat ( https://www.facebook.com/lajos.solar.3 ) !!!!

Írjátok meg véleményeteket  !!!

 

Mindenkit üdvözlök :  Solar Lajos, a MACSKA ÚR

Benne voltam a TV-ben! 🙂